2015. június 14., vasárnap

TEGYÜNK EGYÜTT EGYMÁSÉRT 8. TALÁLKOZÓ - VECSÉS - 2015. 06.06.

Immár 8. alkalommal rendeztünk találkozót, hogy tanácsainkkal segíthessünk az ételallergiás, paleo diétázó, fogyni vagy életmódot váltani vágyó embereknek. Erre az alkalomra a Vecsési Egészségnap keretein belül 2015. június 6-án került sor, ahol nem csak mi kínáltuk meg a vendégeinket finomabbnál finomabb kóstolókkal. A Flora-Natura képviseletében Petra és Robi is megállás nélkül gyártották a frissítő gyümölcsleveket, glutén-, tej- és cukormentes tejberizst, ebédidőben pedig szintén mentes brokkoli krémlevest kóstolhattak a vendégek. A jó hangulatot már megalapozta a gyönyörű időjárás is, hiszen így a szabadban tölthettük a délelőttöt és a kora délutánt. Érkeztek fogyni vágyó érdeklődők, ételallergiások, és amellett, hogy mindenki kedvére kóstolhatott az általunk készített édes és sós süteményekből, közben beszélgettünk, feltehették a kérdéseiket, mi pedig mindenben próbáltunk segíteni. A rendezvényen főleg családok vettek részt, erre számítottunk is, ezért a Törpicúrok a gyermekekért csapat két pónival lehetőséget nyújtott a gyermekeknek a pónizásra, később pedig egy bemutatót is láthattunk. Összességében egy nagyon jó hangulatú napot tölthettünk együtt, gluténmentes, cukormentes, tejmentes és paleo finomságokat falatoztunk, közben beszélgettünk és egyszerűen jól éreztük magunkat.

És hogy miket készítettünk erre az alkalomra?
- meggyes kosárkákat
- raffaello golyókat
- kakaós csigakekszeket
- meggyes-mákos süteményt
- almás-csokis süteményt
- kókuszos kevertet
- almás pitét
- epres-túrós pitét
- kenyeret
- csirkekrémet
- májkrémet
- magos ropogóst
- pereceket
- pogácsát
- pizzafalatkákat

Amit örömmel tapasztaltunk, hogy mindenkinek nagyon ízlettek a finomságaink. Egy kedves hölgy arra panaszkodott, hogy a férje miatt nem tud átállni egy egészségesebb táplálkozásra, hiszen ő nem hajlandó a hagyományostól eltérő ételeket fogyasztani. És tudjátok mi történt? A válogatós férj vígan csemegézett a finomságainkból. Ismét jó volt látni, hogy azok a gyerekek, akiknek ételallergiájuk miatt kétszer meg kell gondolni, hogy miből válogatnak, most gondolkodás nélkül kóstolhatták a süteményeket, sósakat. Igen, ezért már megéri! :)
És ne feledjétek, júliusban Balatonbogláron találkozunk, a részletekkel később jövünk, addig is a jelszó: Egészségből ötös!






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése