Hozzávalók:
6 db rizslap
7,5 dkg csicseriborsó liszt
1,5 dl víz
1 dkg édesítő (1:4)
2 g sütőpor
Lapok közé:
5 dkg gluténmentes zabpehelyliszt
0,5 dkg édesítő (1:4)
2 g sütőpor
1 dl víz
Töltelék:
30 dkg meggy
ízlés szerint édesítő
ízlés szerint fahéj
2 dkg gluténmentes zabpehelyliszt
+ olaj a kenéshez
Elkészítés:
A csicseriborsó lisztet, édesítőt, sütőport és vizet alaposan kikeverjük.
Tálcára öntjük.
A lapokat elkezdjük bevágni. Fogunk egy lapot ( kocka , ha lehet ), majd egyik oldalába csíkokat vágunk, majd a másik oldalába is ( ezeket fogjuk ráhajtogatni ).
Ha ezzel megvagyunk, akkor három lapot egymás után megmártunk a csicseris keverékbe, egymás mellé tesszük úgy, hogy érjék egymást .
Ezen eloszlatjuk az előzőleg kikeverjük zabos keveréket ( recept leírásnál így szerepel: lapok közé ).
Majd jön a másik három lap, megmártjuk őket, és az előző három lapra ráhelyezzük.
A középső csík részre jön a meggyes töltelék ( ezt is keverjük ki ).
Majd az egyik oldalától elindulva először a keskenyebb szélét ráhatjuk,majd a csíkokat egyik oldalről,másik oldalról ráhajtjuk a meggyes töltelékre. A végén akeskeny szélét ugyanugy ráhatjuk.
Sütőpapíros tepsire tesszük, olajjal vékonyan lekenjük, majd 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése